2014. május 15., csütörtök

::: SOLID Racing Team :::Csodák márpedig vannak!

Nem mindennapi autóztatásban volt része Kondella Péternek. A SolidRacing Team pilótája a jótékonyság jegyében osztott élményt a Csodalámpa Alapítvány egyik betegének. Az euroringi tréningnek emellett az is célja volt, hogy felhívja a figyelmet a szervezet 1%-os kampányára (Adószám: 18248670-1-43).


A Csodalámpa Alapítvány a 3-18 év közötti, életet veszélyeztető betegségben – mint például leukémia, rosszindulatú daganat, izomsorvadás, stb. –szenvedő gyermekek kívánságait teljesíti. „Általában játékokat, számítástechnikai eszközöket kérnek a gyermekek, s ez érthető, hiszen nagyon sok időt töltenek a kórházban” – mesélte Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs felelőse. „Egy-egy laptop kinyitja a számukra a világot, hiszen így tudnak levelezni, a tanulmányaikat folytatni, a barátaikkal és az otthon maradt családtagokkal kapcsolatot tartani. Néhányan szeretnének külföldre utazni vagy nem mindennapi feladatokat végrehajtani. A gyerekek fantáziája határtalan, volt már olyan megvalósult kívánság, hogy kommandós gyakorlaton vehessenekrészt, helikopterrel repüljenek vagy megnézhessék, miként készül egy film, Tv-sorozat. Mások példaképeikkel, híres, népszerű emberekkel szerettek volna találkozni – így már hoztunk össze találkozót JohnnyDepp-pel, Talmácsi Gáborral, sőt, még a Pápánál is járt gyermekünk.”

Az elmúlt 11 évben több mint 2300 kívánságot sikerült teljesítenie az alapítványnak, ami éves szinten körülbelül 300 darabot jelent – tehát az év szinte minden napján valóra válik egy beteg kisgyermek egyik álma, valahol az országban. Ehhez szeretett volna hozzájárulni a SolidRacing Team csapata is. „Egy partnerünkön keresztül kerültünk kapcsolatba a Csodalámpa Alapítvánnyal, s amint megtudtuk, mivel is foglalkoznak pontosan, rögtön szerettünk volna segíteni nekik. Lehetőségeinkhez mérten úgy gondoltuk, hogy a legnagyobb érték, amit nyújthatunk, az egy örömautózás élménye – amellett persze, hogy cégünk adójának 1%-át az alapítvány számára ajánljuk fel” – árulta el Kondella-Fülep Edina, csapatfőnök.

Skultéty Dániel volt az a szerencsés, akinek a betegsége már olyan stádiumban van, hogy lehetősége nyílt részt venni az autózáson. A 18 éves fiú nagyon élvezte a menetelést, egy életre szóló élménnyel gazdagodott, és elmondása szerint még a Hondát is megkedvelte: „Nehéz leírni azt az élményt, amiben részem volt. Félni egyáltalán nem féltem, hiszen Péter egy tapasztalt pilóta, teljesen megbíztam benne. Az elején furcsa volt az a nagy sebesség, fel is kavarodott egy kicsit a gyomrom, de aztán át tudtam adni magamat az érzésnek, élveztem a száguldást és folyamatosan fülig ért a szám. Miután pedig kiszálltam a kocsiból, még sétálni is más volt – mintha felhőkön jártam volna. Olyan hangja volt a kocsinak, hogy a saját gondolataimat is alig hallottam.Azonnal meg is szerettem a Hondákat! Az egyik rallys portálon már utána is néztem, milyen futamok lesznek a jövőben, s amennyiben lehetőségem van rá, szívesen ki is mennék szurkolni az egyikre.”

„Daninál négy éve diagnosztizálták azt, hogy súlyos izomgyengeségben szenved” – mesélte Skultétyné Lívia, a fiú édesanyja. „Nagyon rossz állapotban volt már, mire felfedezték nála ezt a betegséget, az izmai egyáltalán nem működtek. Állandóan fáradt és álmos volt, nem tudott rágni, nyelni, rényire tudtak csak kinyitni a szemét, érthetetlen volt a beszéde, és a légzése is bármikor leállhatott volna. Isteni csoda, hogy a Heim Pál Gyermekkórházban, időben felismerték a betegséget, és rögtön meg is tudták kezdeni a kezelését.” Az akkor 14 éves kis beteg először szteroidos kezeléseket kapott, egy éven keresztül, majd fokozatosan állították be nála a gyógyszerek adagolását. Tartósabb megoldást a problémára az a műtét jelentett, amely során eltávolították Dani csecsemőmirigyét – ez sem volt azonban kockázatmentes. Az altatás, az operáció során használt gyógyszeres kezelések mind a betegsége ellen hatottak, vagyis lazították az izmait.A sikeres műtét után a fiú állapota stabilizálódott, napi két alkalommal kell csak bevennie a gyógyszereit. „Habár betegsége gyógyíthatatlan, a kezelések segítenek neki abban, hogy ne forduljon ismét válságosra az állapota. Ma már normális gyerekként élhetiaz életét, és igyekszik mindent bepótolni, ami eddig – a sok kórházban töltött idő miatt – kimaradt számára.” Többek között ilyen volt számára az autóztatás is, amikor a Rally2 Bajnokságban szereplő pilóta, Kondella Péter mellé ülhetett be a Honda CivicType R-be.

„Nem csak Daninak, de nekünk is hatalmas élmény volt, hogy át tudtunk adni neki egy szeletet abból, amit mi, versenyzők átélünk egy-egy futam alkalmával” – összegezte a SolidRacing Team csapatfőnöke. „Az eddig tapasztalt rossz dolgokat követően most az élet egy szebbik oldaláról is nyújthattunk neki ízelítőt, és boldogok vagyunk, hogy egy újabb rajongóval bővült a rallytársadalom. Bízunk benne, hogy Daninak lesz alkalma arra, hogy néhány versenyünkre elkísérjen bennünket és szurkoljon majd csapatunk párosainak.”

Felkai Márta és az alapítvány munkatársai, önkéntesei azt szeretnék elérni, hogy a megtapasztalt élményekből erőt merítsenek a gyerekek ahhoz, hogy le tudják küzdeni a betegségüket, és ezután boldog gyermekkoruk lehessen. A kommunikációs felelős továbbá hozzátette: „Azt kérnénk a támogatóinktól, hogy a mi javunkra rendelkezzenek az adójuk 1%-a felett. Tudjuk, hogy a mai válságos időben nem sok ember engedheti meg magának azt, hogy a szükséges kiadásán túl még adományt is eljuttasson egy szervezethez. Az szja adó 1%-a azonban semmilyen plusz terhet nem jelent az állampolgároknak, nekünk azonban hatalmas segítség lenne ahhoz, hogy egyre több kisgyermeknek adjunk reményt, s az álmuk valóra váltásával mosolyt varázsoljunk az arcukra.” A Csodalámpához beérkező és teljesített kívánságok a szervezet oldalán (www.csodalampa.hu) olvashatóak, az adó 1%-ot pedig a következő adószámhoz lehet rendelni: 18248670-1-43. Tegyünk együtt azért, hogy minél több gyermek meríthessen erőt a megélt élményekből!