2014. november 12., szerda

REKI - GT Challenge: Paul Ricard 1. forduló



Elkezdődött a szezon és túl vagyunk az első versenyen, amit Paul Ricard-ban rendeztek. A felkészülés nem volt mindenkinek zökkenőmentes, de a versenyre összeálltak a beállítások és a módot is kiismerte a csapat.
Az időmérőedzés nem a legjobban sikerült, Ayrton ugyan harmadik lett, de csak két mért kört tudott teljesíteni, ennek ellenére ezzel elégedett volt, akárcsak Zse' a 9. hellyel, hisz még mindig nem sikerült teljesen kiismernie a módot. A SOLID Racing versenyzői Dark és Ghost az utolsó helyről szerettek volna indulni, nem is futottak mért kört emiatt, valamint ugyanígy tett Cse' is.
A verseny nem kezdődött túl jól Zse' számára, mert a nagy gumi melegítésbe sikerült össze törnie az autóját és ugyan a boxban megjavította, de piros lámpánál hajtott ki a pályára így a játék kizárta. A hátulról induló versenyzők törtek előre nagy csaták közepette. Cse' egészen a 2., Ghost a 5., míg Dark a 9. helyig verekedte magát előre a kockás zászlóig. Ayrtonnak sikerült megtartani a 3. helyet.



A futam TV közvetítései:

Pár pillanat kép a versenyről: