2014. január 8., szerda

DRF DTM - Moscow RaceWay


Az 6. versenyen vagyunk túl a DRF DTM bajnokságban. Unalmasnak ezt a fordulót sem lehetett nevezni. Most 'csak' hárman képviseltük a csapatot ezen a viadalon, Dalanics János (Dala), Fulmer Zoltán (Ze') és Fulmer Csaba (Cse') személyében.
Az időmérő edzésen ismét nem villogott csapatunk, ahogy az már megszokhattuk. A rajtsorrend a következő módon alakult: Fövenyessy Szabolcs, a nagy vissza térő Fazekas Miklós, Fulmer Csaba, Kapitány Ignác, Bán Ferenc, Dalanics János és Fulmer Zoltán.
A verseny eleje rendszerint izgalmas, ez most se volt másként. A kis csoda csapat minden tagja rontott a rajtpozícióján, így kezdődhetett a felzárkózás. Cse' pár kör alatt feljött az első helyre (amihez kellett Fazekas Miki kiesése is), amit meg is tartott a verseny végéig. Dala sokat hibázott, de kiegyensúlyozott versenyzéssel megszerezte a 3. helyet. Ze' tempója nem volt mérvadó, és szerencsétlenségére még kétszer vissza is esett a utolsó helyre. A verseny hátralévő részében szépen verekedte magát előre, aminek következtében a verseny végére felért a harmadik helyig. A véghajrában aztán ismét jött egy hiba Tőle, ami egy pozíciójába került, így 'csak' a 4. lett a leintésnél.

A verseny hivatalos végeredménye:
# Driver Team   Laps     Race time     Fastest lap  
1 Csaba Fulmer Team MTEK 74 76:49.554 1:00.508
2 Ignac Kapitany Team Schnitzer 74 +0:01.070 1:00.685
3 Janos Dalanics Mucke Motorsport 74 +0:16.204 1:00.762
4 Zoltan Fulmer Team MTEK 74 +0:18.291 1:00.798
5 Gyorgy Iszaly HWA_1 AMG Mercedes 74 +0:34.661 1:00.779
6 Jozsef Kokeny Team RMG 73 +1 lap 1:00.816
7 Tamas Brudi Team RBM 73 +1 lap 1:01.669
8 Balint Fazekas Team Rosberg 73 +1 lap 1:00.839
9 Ferenc Ban Team Phoenix 73 +1 lap 1:00.441
10 Norbert Makai Team Rosberg 71 +3 laps 1:01.315
11 Sandor Csizmadia ABT Sportsline 51 DNF 1:03.881
12 Szabolcs Fovenyessy Team RBM 47 Suspension 1:00.862
13 Daniel Kapitany Team Schnitzer 32 DNF 1:01.597
14 Gyorgy Szabo2 ABT Sportsline 15 DNF 1:02.083
15 Miklos Fazekas Audi Sport Team Abt 3 DNF 1:01.991


A verseny közvetitése:

Bajbokság állása