2013. november 8., péntek

FELKÉSZÜLÉS


3. forduló 

Kezdésként pár gondolat a mögöttünk álló kettő DRF Liga DTM bajnoki fordulóról. Az első bajnoki verseny (Hockenheim) kisebb-nagyobb zökkenőkkel lezajlott. A versenyt követően a következő eredményekkel tudtunk szolgálni:

2. Fulmer Csaba (17 pont)
3. Weisinger Attila (15 pont)
4. Szilassy Arnold (8 pont /penalty/)
6. Fulmer Zoltán (10 pont)
7. Dalanics János (9 pont)

Arnold büntetésben részesítették egy rövid féktáv miatt, ahol megpöckölte az előtte haladó vetélytársát, így az kicsúszott a pályáról, és ezzel 2 pozíciót veszített. A szabályzat ide vonatkozó pontja szerint ez 5 pont levonást eredményezett számára, így az általa megszerezhető 13 pont helyett csak 8 bajnoki pont került a neve mellé.

A második forduló (Brands hatch short) a szerver idő előtti hibájából meghiúsult. Elrajtolni még sikerült, de a 14-15. kör környékén szerver leállás volt, így ezt nem lehetett értékelhetően befejezni. De bizalomra ad okot, hogy a szakadásig csapatunk tagjai szintén jó helyeken tanyáztak. Konkrétan az élmezőnyben voltunk, így utólag már bánjuk a szerver hibáját, de ezzel így már kár foglalkozni. Ha nincs a hiba, akkor Csabi vagy Arnold akár nyerhetett is volna a tempójukat elnézve. És akkor ne feledkezzünk meg a többiekről sem, hisz Ők is szép tempót autóztak az élboly mögött. Ezen a pályán a bajnokság lezárásaként újra elrajtolunk, így bepótolva a kiesést. Csapatunknak ez jó hír, hisz ide is tökéletes beállításokkal, és taktikával készültünk!


A bajnoki pontverseny jelenlegi állása a 3. forduló előtt:

1. Fazekas Miklós  20 pont
2. Fulmer Csaba  17 pont
3. Weisinger Attila  15 pont
4. Fövenyessy Szabolcs  11 pont
5. Fulmer Zoltán  10 pont
6. Dalanics János  9 pont
7. Kapitány Ignác  8 pont
8. Szilassy Arnold  8 pont /penalty/
...


A bajnoki csapat pontverseny állása a 3. forduló előtt:

1. MTEK Team  27 pont  ( Fulmer Cs., Fulmer Z.)
2. HWA_2 Team  23 pont  (Weisinger A., Szilassy A.)
3. Team Rosberg  20 pont
4. Team RBM  11 pont
5. Team Phoenix  11 pont
6. AMG DTM Team Mücke  9 pont  (Dalanics J.)
7. BMW Team Schnitzer  8 pont
8. Sport Team ABT  6 pont
9. Team RMG  5 pont
10. HWA_1 Team  0 pont
11. ABT Sportsline  0 pont

Harmincasok Klubja
30 éven felülieknek külön kiírt bajnokság:

1. Fulmer Csaba  10 pont
2. Weisinger Attila  8 pont
3. Szilassy Arnold  6 pont
4. Fövenyessy Szabolcs  5 pont
5. Fulmer Zoltán  4 pont
6. Dalanics János  3 pont
...

Bő másfél hete zajlik a következő DRF Liga DTM bajnoki forduló felkészülése. Csapatunk mind az 5 tagja tiszteletét tette már a szerveren, ki kevesebb, ki több megtett mért körrel. Atinak köszönhetően rendkívül jó, pörgős váltóáttételezés került az autókba. A futómű beállítások egyénenként minimálisan eltérnek, ki- ki a saját vezetési stílusához igazítva azt.

A HotLaps-ot vezető Arnold egy mért körét láthatjátok most cockpit nézetből:





*időközben Ati átvette a vezetést HotLaps-on szenzációs 1:24.740es idővel!

Reméljük, hogy csapatunknak ilyen sima versenye lesz, mint ez a mért kör, és akkor hasonló kedvező hírekről tudunk majd beszámolni Nektek a jövő héten!